Alsó rész

  Már csak az alul levő 9 lapocska van hátra. Itt is van mozgás a sarkok és élek helyrerakására. Élmozgatáskor a sarkok elmozdulnak, ezért evvel kell kezdeni, ezután a sarkok mozgatásakor már nem mozdulnak el az élek. Az éleknél a kirakott lap legyen alul, a sarkoknál újra ez legyen felül.

Tartalom

  Alsó rész - Élek kirakása

  Most csak az éleket figyeljük. Először azt kell megoldani, hogy a lapocskák azon színei nézzenek felfelé, amilyen színű a közép, vagyis egy pluszjelet fogunk kirakni. Egy tény: az élmozgató mozgássorozat legfeljebb kétszeri alkalmazásával elérhetjük célunkat. A mozgással két egymás melletti élt fel lehet fordítani. Ha egy él sem áll jól, mindegy, hol kezdjük, a második lépés majd adja magát. Ha két egymás melletti áll jól, akkor a másik kettőre csináljuk meg. Ha két szemközti, szintén mindegy, hol kezdjük, szintén egyértelmű lesz a második lépés. Jöjjön a lépés:
  A két él 3 és 6 óránál álljon (jobb oldalt és alul). A középső oszlopon forgatunk egyet felfelé. (1) A kockát kétszer elfordítjuk úgy, hogy az alsó és felső lap kicserélődjön. (Magunk elé tartjuk és elforgatjuk, mint egy kormányt.) A kirakott színből itt egy Y forma rajzolódik ki. Ezután: alsó balra (2), középső fel (3), alsó balra (4), középső le (5), alsó balra (6), középső fel (7), alsó balra (8), középső le (9), alsó balra (10), középső fel (11), alsó balra (12). Kicsit másképpen: előbb az alsót balra, aztán a középsőt felváltva fel vagy le, és ezt a kettőt ötször megismételni, végül alsót balra. Rajzzal:

1 => felfordítás => 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

  A példában most ki lett rakva a kereszt. Fordítsuk vissza a kockát, és ha kell, jöhet a második forgatás.
  Ha megvan a kereszt, úgy kell forgatni az éleket, hogy a megfelelő közepek felett legyenek, úgy, mint mikor a legelején raktuk ki az éleket. Itt van egy mozgás, ami abban hasonlít az előzőre, hogy két egymás mellettit mozgat és maximum kétszer kell alkalmazni. Ez a mozgatás megcseréli két élt. Az alját mindenképpen el tudjuk forgatni úgy, hogy kettő él legyen jó helyen. Ha megvan, és ez kettő egymás melletti él, akkor a másik kettőt kell cserélni. Ha ez kettő szemközti: forgassunk egyet az alján bármerre, és két-két szomszédos lesz rossz helyen, itt egy cserével helyre lehet rakni kettőt (nem kell sokáig keresni), aztán egy másikkal a másik kettőt. A lépés:
  Itt is 3 és 6 óránál legyen a két él. Jobb oldal fel (1), teteje kétszer balra (vagy kétszer jobbra) (2-3), jobb oldal le (4), teteje jobbra (5), jobb oldal fel (6), teteje jobbra (7), jobb oldal le (8), teteje jobbra (9). (A balra forgatás óramutató járásával egyező, a jobbra az ellentétes.) Rajz:

1 2 3 4 5 6 7 8 9

  Ha kell ebből még egy, tedd meg, és megvannak az élek.

Tartalom

  Alsó rész - Sarkok kirakása

  Elérkeztél az utolsó és legnehezebb részhez. Háromféle lépéssorozat alkalmazható itt. Előbb leírom ezeket, aztán a módszert.

  1-es lépés: jobb le (1), alsó jobbra (2), bal le (3), alsó balra (4), jobb fel (5), alsó jobbra (6), bal fel (7), alsó balra (8).

1 2 3 4 5 6 7 8

  2-es lépés: bal le, jobb le, alsó jobbra, bal fel, alsó balra, jobb fel, alsó jobbra, bal le, alsó balra, bal fel.

(majd lesz kép is)

  3-as lépés: jobb le, alsó kétszer jobbra, jobb fel, alsó jobbra, jobb le, alsó jobbra, jobb fel, ugyanez a bal oldalon: bal le, alsó kétszer balra, bal fel, alsó balra, bal le, alsó balra, bal fel.

(majd lesz kép is)

  Az 1-es és 2-es lépés eredménye hasonló: a bal alsó sarok nem változott, a másik három egy háromszög csúcsai körül forgott egyet. Következmény: 3 db 1-es lépés után az élek ugyanoda állnak vissza, 3 db 2-esnél is. A 3-as lépés a két jobb oldali sarkot mozgatta, úgy, hogy az előre és hátrafelé néző lapocskák befelé fordultak, a jobb oldali lapba. Mivel egy sarok 3 fordulat után áll vissza, így 3 db 3-as lépéstől is visszaálnak a sarkok. A 3-as lépés fordítottja is fontos lehet: az ábrákon fordított sorrendben kell haladni, és minden nyilat ellenkező irányúnak kell képzelni (bal le, alsó jobbra, bal fel stb.); ez a lépés a két oldalsót kifelé fordítja. Az első két lépésnek különböző kombinációi is vannak:
1 1 2: jobb alsó, elülső lapocska lefelé, bal hátsó felfelé
2 2 1: az előző fordított irányban
1 1 2 és 2 2 1: két egymás melletti forgatása, egyszerűbb a 3-as
1 2 1 és 2 1 2: mint az előbb
  Most jön a módszer. Először az a cél, hogy egyetlen sarok a helyén legyen, mindegy, hogy elfordulva vagy nem. Ha ilyen nincs, csináljunk (0,) 1 vagy 2 db 1-es lépést egy adott lapra, ettől biztos lesz. Ha ez megvan, a 3-as lépéssel vagy a fordítottjával ezt fordítsuk a megfelelő irányba, ha nem áll még úgy (úgy álljon a kocka, hogy ez a sarok legyen a jobb alsó, elülső, így működik a 3-as). Ezután forgassuk a kockát úgy, hogy a jól álló sarok legyen a bal alsó, elülső helyzetben, ekkor ez nem fog elmozdulni a következő lépésektől. Itt kell (0,) 1 vagy 2 db 1-es lépés, míg a jobb alsó helyre illő sarok oda nem kerül. Ezt is a 3-assal fordítsuk el, ha kell. Ezután már csak két egymás melletti sarok állhat rosszul, ezeket egy 3-assal vagy a fordítottjával szintén el lehet forgatni, és kész a kocka!

Tartalom